2019. Június 6. 14:19

A battonyai Fodor Manó Helytörténeti Egyesület hatodik alkalommal rendezte meg a Battonyáról Elszármazottak Találkozóját 2019. június 1-jén a városnapi programokhoz kapcsolódva. Az idei év különleges volt, hiszen előző nap a képviselő-testület az Év Közösségi Embere megtisztelő kitüntetést adományozta munkájának elismeréseként egyesületünk vezetőjének, Balázsné Szabó Erzsébetnek.

A borongós idő ellenére szép számban érkező vendégeknek sokszínű programokat kínált az egész napos rendezvénysorozat. A megnyitón Marjai János polgármester köszöntője után kulturális előadások hangzottak el. A délutáni programoknak a Helytörténeti Gyűjtemény adott helyet, ahol elsőként dr. Huszka Endre nyugalmazott idegsebész főorvos képekkel illusztrált előadásban mesélt a gyermek- és fiatalkori battonyai élményeiről. Ezt követően a Terebes zenekar nagysikerű, teltházas koncertet adott, melynek egyik alapító tagja, dr. Páli Tibor szintén battonyai származású.

Idén városunk egyik ikonikus épületét, a 19. század végén épült Korona szálló festett mennyezetű nagytermét is megtekinthették az érdeklődők. Az esemény a vártnál több látogatót vonzott, hiszen az egykor számos társadalmi eseménynek (báloknak, színi előadásoknak, gyűléseknek) helyet adó épület már évek óta a nagyközönségtől elzárva, üresen áll.

A Helytörténeti Gyűjtemény a nap folyamán az állandó kiállítások mellett, új, retro kiállítással várta látogatóit, amely 2020. május közepéig lesz megtekinthető. Az épület szárazkapujában berendezett kávézó idén az egykori Tejivó hangulatát öltötte magára, ahol Holló László nyugalmazott zeneiskola igazgató zongorajátéka mellett a látogatók egy finom kávé és pogácsa mellett kellemesen elbeszélgethettek.

Kádár Ferkó fotószínházában késő délutánig jó hangulatban fényképezkedtek a vállalkozó szelleműek. Különböző hátterek, például egy retro italbolt plakátja előtt álldogálhattak otthonkában, illetve kalapban, vagy egy indulásra váró gőzmozdony füstjében kalapdobozzal és bőröndökkel a kezükben.