2019. November 23. 12:36

Befejeződött egyesületünk egyik fontos projektje, melynek keretében a Száraz-ér mellett található Tájházunk udvarán közösségi célú zöldfelületet alakítottunk ki a MOL Zöldövezet Program támogatásával. A megvalósítást számos egyeztetés, tervezés és megbeszélés előzte meg. A tavaly megkezdett parkosítást folytatva társadalmi összefogással újabb őshonos gyümölcsfákat, illetve cserjéket ültettünk, hogy az idelátogatók az aktív kikapcsolódás mellett élvezhessék a zöldövezet szépségét is.

A projekt keretében, a parkosítással párhuzamosan az egyik régi álmunk is valóra vált: az udvaron elkészült a kültéri búboskemence. Az 5×4 méteres tető alá épített kemence mellé Karsai Zoltán helyi kemenceépítő mester sparheltet és fatárolót is készített. A kemence építéséhez szükséges bontott, nagyméretű téglát helyi lakosok és vállalkozók adományozták egyesületünknek, ezzel is erősítve a közösségi összefogás jó példáját.  A Tájháznál megvalósuló programokat a jövőben gasztronómiával is színesíteni fogjuk: a vendégeket bevonva az előkészítési és sütési folyamatokba tovább örökíthetjük a kemencében való sütés hagyományát.

A projekt keretében megvalósult munkálatokban – mind a kemenceépítésnél, mind pedig az ültetésnél – helyi önkéntesek és a Fodor Manó Helytörténeti Egyesület tagjai vettek részt.

A MOL Zöldövezet Program keretében megvalósuló projekttel településünk egy újabb közösségi térrel gazdagodott. Bízunk benne, hogy a most kialakított zöldfelület, a gyümölcsös és a kemence a kulináris élményeken túl sok helyi és más településről idelátogató csoportnak fog alkalmat nyújtani a nyugodt pihenésre és kulturált kikapcsolódásra.