2019. November 9. 13:52

A Barangoló Közhasznú Egyesület 2019. november 9-én rendezte meg a Dél-Békési Civil Szövetség második évadának első konferenciáját, melynek témája a pályázati források elérése volt. A konferenciára érkező civil szervezetek képviselőit a Barangoló Közösségi Házban vártuk, ahol hamar közös témára leltünk az aktuális szervezeti kérdések megvitatásával.

Kilenc órakor Vajda Norbert, Végegyháza polgármestere nyitotta meg rendezvényünket, majd a Dél-Békési Civil Szövetség előző évada után a következő időszak terveiről beszéltem. Hiszen mai konferenciánk mellett februárban még egy találkozót szervezünk, melynek témája a helytörténet lesz. Ezen kívül 2020 januárjában ismét megrendezzük a Dél-Békési Civil Találkozót, ahol az Újévi Gála színpadán most is várjuk a környező települések amatőr művészeit. Második évadunk márciusban ér véget projektzáró rendezvényünkkel.

Első előadónk Horváth László, a Barangoló Közösségi Ház munkatársa volt, aki arról beszélt, mi kell egy jó pályázathoz. A pályázat típusainak elemzése és a pályázati tervezés után néhány alapvető tudnivalóról esett szó. Így arról, miként segítenek a pályázati útmutatók, mire figyeljünk, hogy formailag megfelelő legyen beadott pályázatunk. Szó esett arról, hogy tervezéskor vegyük figyelembe, mire van valóban szükségünk, akár hosszú távon is. Csak akkor pályázzunk, ha a pályázat erősíti szervezetünket és fejleszt bennünket és környezetünket. A Barangoló Közösségi Házban működő Civilek Háza folyamatosan segít pályázatok elkészítésében és lebonyolításában is. Az általunk készített több mint húsz pályázatból eddig több mint száz millió forintnyi forrás került megnyerésre.

Következő előadónk Csibor Gergely, a Békés Megyei Civil Információs Centrum irodavezetője volt, aki a 2020. évi NEA pályázatokról beszélt. Az összevont pályázatok beadási határidejét meghosszabbították november 15-ig, hiszen viszonylag kevesen adták be az eredeti határidőig. A pályázati időszak azért ugyanaz marad, illetve most is vagy működési, vagy vegyes (működési és szakmai) céllal lehet benyújtani, kollégiumonként más-más pályázati összegeket megcélozva.

Aki nem a „nagy” pályázatot célozza meg, illetve aki biztosra akar menni, az Egyszerűsített pályázatot célozhatja meg, ahol 100-200 ezer forintos összeget nyerhetnek el. Ezt az összeget cél szerinti működésre kell fordítani. E forrásra helyi vagy területi hatókörű szervezetek pályázhatnak, melyek a benyújtás előtti két üzleti évben letétbe helyezték beszámolójukat, illetve bevételük nem haladta meg az évi 5 M Ft-ot. Az Egyszerűsített pályázatok november 18-tól nyújthatóak be. A szervezetek érdeke, hogy minél hamarabb nyújtsák be pályázatukat, hiszen ha formai hibát nem vétünk, biztosan megkapjuk, amíg nem merül ki az erre a célra elkülönített forrás. A Nemzeti Együttműködési Alap pályázatait sokan ismerik, elkészítése és rögzítése az EPER rendszerben felhasználóbarát, az elnyert pályázati támogatás nagy segítséget nyújt a civil szervezetek számára.

Ezután Balázsné Szabó Erzsébet, a Fodor Manó Helytörténeti Egyesület elnöke beszélt a Nemzeti Kulturális Alap pályázati rendszeréről, hiszen egyesületük több ízben sikeresen pályázott az alapnál. Több kollégium működik itt, ezek közül a közművelődési kollégium egy olyan pályázati forrás, melyet a kultúrával foglalkozó szervezetek ki tudnak használni. Alapfeltétel azonban a kulturális statisztika elkészítése. Segítségével kulturális rendezvények, kiállítások, konferenciák vagy bentlakásos táborok is megvalósíthatóak. E kollégiumnál programonként általában 1 M Ft-ra lehet pályázni.

Rövid kávészünet után a pályázati elszámolásokkal kapcsolatban néhány gyakorlati tanáccsal készültem, hiszen a Barangoló Közhasznú Egyesület tizenhárom éves működése alatt számtalan sikeres pályázat elszámolásával kellett megbirkóznunk, sokszor a saját hibánkból tanulva. A vendégek figyelmébe ajánlottam két honlapot - http://civil.info.hu/web/nea/palyazati-dokumentumok  , https://bgazrt.hu/ , https://eper.emet.hu - melyen sok információ segítheti munkánkat a pályázati elszámolások során. Szakmai beszámolónk során a programban megvalósult tevékenységünket mutatjuk be, igazolva vállalt feladatainkat, indikátorokat. Ezzel összhangban áll pénzügyi beszámolónk, melyben különösen nagy figyelmet kell fordítani a számlákkal szemben támasztott követelményeknek, a záradékolásnak és hitelesítésnek. Az elszámolási útmutató minden információt tartalmaz, érdemes már a program időtartama alatt tanulmányoznunk, s ezzel egyidejűleg folyamatosan készítenünk pályázati anyagunkat. Így, a program végén, az egy hónapos elszámolási időszak alatt sikeresen beadhatjuk beszámolónkat.

A konferencia zárásaként ebéd közben beszélgettünk még aktualitásokról.

A konferenciát a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta.

Horváth Judit